illusztáció

A HUNGÁRIA Értékpapír Zrt. "f.a." és a Befektető-védelmi Alap közös ügyféltájékoztatója

2016. 07. 01.

Budapest, 2016. július 1. — A HUNGÁRIA Értékpapír Zrt. "f.a." (továbbiakban: Hungária) felszámolója és a Befektető-védelmi Alap (továbbiakban: Beva) tájékoztatja a Hungária ügyfeleit az ügyfélvagyon kiadásáról és a hiányzó ügyfélvagyon utáni kártalanításról.

A Hungária felszámolója 2016. április 5-én közzétette, hogy a Hungáriánál befejeződött a teljes körű – meglévő ügyfélvagyonra vonatkozó – vagyonvizsgálat, melynek előzményeként a felszámoló felülvizsgálta, és két csoportba sorolta az ügyfelek által támasztott követeléseket. A Hungária nyilvántartásaival megegyezően bejelentett igényeket a felszámoló elismert követelésként nyilvántartásba veszi. A Hungária nyilvántartásaiban tapasztalható szabálytalanságok miatt, jelentős számú ügyfél esetében a jogos ügyfélkövetelés mértéke azonban nem állapítható meg. A felszámolónak ugyanakkor törvényi kötelezettsége ezen követeléseket vitatottnak minősíteni, és az ügyfélvagyonból történő kielégítésükre tartalékot képezni. A felszámoló a vitatott követelések jogosultjaival egyeztetést folytat, és ennek eredményétől függően a továbbra is vitatottnak minősített követeléseket a felszámolási eljárást lefolytató bíróság elé terjeszti elbírálás céljából. A vitatott követelések tárgyában, azok besorolása és összegszerűsége kérdésében a bíróság fog döntést hozni. Ha a bíróság a vitatott követelést elfogadja, úgy a felszámoló ezen követelést elismertként nyilvántartásba veszi, ellenkező esetben az elutasított követelésre képzett tartalék felszabadul.

A felszámoló a vagyon felülvizsgálatának lezárásakor, 2016. április 1-én a Beva részére adatot szolgáltatott a kártalanításhoz, azonban a vitatott követelések utáni tartalékképzés kötelezettsége miatt jelezte, hogy a kiadható ügyfélvagyon mértékére vonatkozó adatok még nem véglegesek.

A felszámoló folyamatosan teljesíti az elismertként nyilvántartásba vett igények alapján az ügyfeleket megillető ügyfélvagyon kiadását a 2016. április 5-én közzétett arányszámok szerint. Ez a folyamat előreláthatóan az év végével lezárulhat. Miután egyes eszközkategóriákban - jelentős részben a vitatottnak minősített követelésekre tekintettel - hiány mutatkozik, ezen eszközök jelenleg a közzétett kiadási arányszámok mértékéig adhatók csak ki. Abban az esetben, ha a bíróság döntése alapján a vitatott követelések miatti tartalék részben vagy egészben felszabadul, a kiadható eszközök mennyisége is növekedni fog.

A Beva feladata, hogy a Hungária felszámolója által ki nem adható eszközök tekintetében a befektetők részére a jogszabály által meghatározott kártalanítási összeget megállapítsa és kifizesse. A Bevának az egyes befektetőket megillető kártalanítást a hiányzó ügyfélvagyon után kell megállapítania, azonban a tartalékként kezelt eszközökkel kapcsolatos bírósági döntések meghozataláig a hiány mértéke nem tekinthető véglegesnek. A vitatott igények elbírálására irányuló bírósági eljárások jogerős befejezéséig a felszámoló pedig nincs abban a helyzetben, hogy véglegesítse az egyes ügyfeleket érintő hiány mértékét.

Fentiekre tekintettel a Beva a kártalanítás összegének megállapításához szükséges végleges adatok hiányában, a bírósági eljárások lezárásáig, egyelőre nem tudja elvégezni a kártalanítási kérelmek elbírálását.



Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. és Befektető-védelmi Alap